Mit tudnak Magyarországról Ázsiában?

Mit tudnak Magyarországról Ázsiában?

Sri Lanka, Colombo

Sri Lankán ugyan még a tuktuk sofőrök is beszélnek valamelyest angolul, hiszen tanítják az alapokat már az elemi iskolában is, de szerencsére azért annyira nem jó a nyelvtudásuk, hogy elsüssenek egy egyszerűségében is roppant idegesítő Hungary-hungry szóviccet. Vannak, akik nem is tudják, hogy hol van Magyarország, őket általában úgy lehet felismerni, hogy iszonyatos amplitúdóval bólogatnak, hogy hát persze, hángöri, nice country, sőt a vehemensek még azt is hozzáteszik, hogy hát persze,jártam már ott. Aztán köpnek egyet, sebességbe kapcsolják a tizenötéves, szakadt Bajaj három kerekűt, amit általában olyan kozmopolita jelképek díszítenek, mint mondjuk Vasember portréja, és hogy össze ne keverjük, alatta a magyarázó felirat, miszerint Spiderman. 

fullsizerender.jpg

Aztán vannak azok, akik már hallottak Magyarországról, főleg hoteltulajdonosok, vagy idősebb pincérek, és száguldásban megbölcsült tuktuk-sofőrök.

Ők mindig két dolgot említenek, és mindig ebben a sorrendben: Nokia és Puskás.

Éppen egy Lanka Ashok Leyland típusú, ősrégi buszt előzünk, amin vélhetően mindössze két dolog készült ebben az évezredben: a vezetőoldali ablakspoiler és a matrica, amin kissé fellengzősen lángbetűkkel az áll, hogy Super turbo engine. A tükörből néz engem, tényleg mintha szemben ülnénk egy asztal két oldalán, csak időnként néz félre, például most, hogy a szembesávban előzünk, és előttünk feltűnik egy kamion. Ami dudál, de azért lassítás nélkül robog felénk.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Checkout (@szaboze) által megosztott bejegyzés,

-Nokia, Puskás - mondja ki ő is a mágikus szavakat, miközben finoman ránt egyet a kormányon, és bevágunk a köhögő super turbo busz elé, hogy ne csapódjunk a kamion kézzel pingált bollywoodi jeleneteket ábrázoló hűtőrácsának.

-Van egy hat éves Nokia telefonom, még mindig működik. Jó cég ez a Nokia, Made in Hungary. - mondja, miközben igyekszik nem észrevenni, hogy ideges vagyok rá.

-A Nokia nem magyar cég, finn - mondom dühösen, mintha őt büntetném, amiért felelőtlenül vezet. - Volt egy gyáruk Magyarországon, de négy éve bezárt.

-Néz rám a tükörből, látszik, hogy nagyon sajnálja, hogy nem Made in Hungary már a Nokia, mint ahogy az ő megviselt telefonjának a hátlapján áll. Keresi a szavakat és a témát.

-És Puskás? A magyar foci námbör van! Best team! Kint voltatok a vébén, nem? - pörgeti bele magát, majd megjegyzi, hogy Hungary jobb csapat, mint Germany, látta a tévében is. 

Most már inkább én vagyok szomorú, csak bólogatok, miközben gázt ad, és újból kivág a szembe sávba, hogy megelőzzünk egy kormozva araszoló Lanka Ashok Leyland buszt.

A bejegyzés trackback címe:

https://checkout.blog.hu/api/trackback/id/tr214376329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.