Minden bankkártyához járnak kedvezmények, amikről senki sem tud

Minden bankkártyához járnak kedvezmények, amikről senki sem tud

Magyarország, Budapest

rawpixel-783423-unsplash.jpgA bankkártya nem csak egy plasztikkártya chippel, meg mágnescsíkkal, amivel így vagy úgy fizetni lehet: a két nagy kártyakibocsátó cég, a Mastercard és a Visa állandó háborúban állnak a vásárlókért, így ezekhez a kártyákhoz egy rakás olyan kedvezmény és akció is kapcsolódik, amiről nem is hallottunk, vagy gyorsan elfelejtettük, ha egyszer szembe jött velünk.

A Visa és a Mastercard között nem nagyon van különbség, ugyan Ázsiában van néhány hely, ahol csak Mastercardot fogadnak el, és Amerikában, valahol a semmi közepén, vagy Nebraskától balra van még pár benzinkút, ahol csak Visával lehet fizetni, de a két kártya leginkább csak abban tér el egymástól, hogy

  • A Visa dollárban számol el
  • a Mastercard meg az eurózónán belül euróban, de ha azon kívül vásárolunk, akkor először dollárban, majd ezt megint átváltja euróra, hogy nehogy egyszerű legyen.

És persze, hogy melyikhez milyen kedvezmény jár.

Mivel Magyarországon a világszinten harmadik legerősebb kártyatársaság, az Amex kivonulása óta, és egyéb, versenypiaci okokból kifolyólag is sokkal többen használnak Mastercard, mint Visa kártyát, nézzük most azt meg, hogy ezekhez a kártyákhoz milyen kedvezmények kapcsolódnak. Főleg, ha utazunk. (A Visa kedvezményeiről mondjuk Ausztráliában itt lehet olvasni, de persze ezek nem elérhetőek magyar kártyákkal.)

Először is ott van a Mastercard magyar kedvezményoldala, a Priceless Specials, amely minden Mastercard betéti- és hitelkártyával felhasználható kedvezményeket kínál, csak regisztrálnunk kell. A legtöbb kedvezményhez pontokat kell gyűjtenünk, de azért ez nem olyan nagy dolog: 1 vásárlás a Mastercard kártyával 1 pontot jelent. Színháztól a könyvön át az ingyen 4G csomagig minden van itt, általában 10-30 százalék kedvezménnyel.

snapseed_14.jpg

A Gold, Platina és World kártyákhoz van egy teljesen másik és valamivel ízléstelenebb oldal is, ahol nagyon drága ékszerekre, meg dizájner ruhákra kaphatunk kedvezményeket, de mondjuk én itt vettem a haj- és szakállnyíró készülékemet is, féláron. Mivel ez egy utazási blog, azért tegyük hozzá, hogy egy rakás magyar wellness-szállodába lehet itt kedvezményesen foglalni, elég hozzá egy Gold vagy Platina vagy World kártya. (Hogy hol lehet olyat szerezni? A legtöbb banknak van prémium kártya ajánlata, például az UniCreditnél egyszerű Gold vagy Platina kártyát kérni, csak az igénylési feltételeknek és hitelbírálatnak szükséges megfelelni, más feltétele, például sok milliónyi forint bankszámlán parkoltatása, nincs ezeknek a presztízskártyáknak. Vagy hitelkártya helyett választhatunk betéti kártyát is, mint a Gránit Platina.)

Ha utazunk, akkor sokkal fontosabb a Mastercard Priceless Cities nevű programja, ahol regisztráció után a világ nagyvárosaiban vehetünk részt különböző városnéző túrákon, vagy olcsóbban foglalhatunk asztalt nagyon menő éttermekbe, esetleg bejuthatunk egy múzeumba zárás után.

Az oldalon nagyon jó, és elképesztően, pofátlanul drága ajánlatok sorakoznak egymás mellett, és van néhány, amit nem is igazán tudok hova tenni.
Nagyon jó ajánlatnak például ott van a Hong Kong-i tea mesterkurzus, ami 48 amerikai dollárért megmutatja a világ összes régiójából importáló, híres teabolt teljes kínálatát. Végigkóstolhatjuk egy hozzáértő teaszakértő segítségével, aki az alapoktól bevezet minket a teázás rejtelmeibe az eltartott kisujjú angol szürcsöléstől a kínai teához kínált gőzgombócokon át a japán teaszertartásokig.

Nevetségesen drágának ott a tengerparti lovaglás, amit 2000 dollárért kínálnak Balin, egy olyan országban, ahol ennyi pénzért egy egész ménest kapunk, és ha akarjuk még be is rántják és frissen kolbászba is töltik nekünk, ha arra van gusztusunk.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Checkout (@szaboze) által megosztott bejegyzés,

 

A nem is tudom hova tenni kategória pedig a szingapúri gintúra, ahol sofőr jön értünk, hogy elvigyen minket az éjszakába, ahol nemcsak megismerhetjük a legkülönlegesebb gineket, de a túra végére elkészíthetjük a saját, egyedi ginünk, amit a kedvünkért még palackoznak is, és a világ bármely pontjára utánunk küldenek belőle egy üveggel. Ez fejenként 400 dollárért is kijózanítóan drága, de még egyszer: saját gint főzünk borókából, meg abból, amit bele akarunk rakni, és a végeredményt meg is kapjuk.

Persze vannak ennél kevésbé különleges ajánlatok is a bécsi abszint-kóstolástól a bangkoki bábszínház előadásig, vagy a párizsi bevásárlókörútig, amihez a Mastercard ad személyes stylistot. Utazás előtt érdemes itt körülnézni, ha másért nem, legalább inspirációért. Sőt nézzünk vissza akkor is, ha már éppen nyaralunk, mert az ajánlatok elég gyakran változnak.

Hitelkártya THM  Utasbiztosítás Várótermek
Unicredit Gold 37,99% 65 millió forint, 60 napig
Unicredit Platina 37,94% Korlátlanul, 60 napigig A ferihegyi és bécsi váróba
Gránit Platina nem hitelkártya 50 millió forint, 90 napig Alkalmanként 24 euróért világszerte

 

A bejegyzés trackback címe:

https://checkout.blog.hu/api/trackback/id/tr5314541742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.