Mi történik akkor, ha egy kupont, amit félárú belépésre jogosít egy ígéretes múzeumba, otthon hagyunk? Hát hazamegyük érte, vagy hagyjuk a fenébe a kedvezményt és bemegyünk teljes áron. Na és ha Új-Zélandon történik ez, és nem opció hogy hazaugurunk, mert nagyjából ezer kilométerre északra, egy barátunknál hagytuk azt a kupont? A megoldás Új-Zélandon elég meglepő volt, annyira, hogy elgondolkoztam azon, hogy más országokban hogyan tudnánk megoldani ugyanezt a problémát.
Kína:
Telefonálunk, majd amikor kicseng és a vonal végén valaki azt mondja, hogy 什么？, megkérdezzük, hogy beszél-e angolul. Erre vélhetően az a válasz érkezik, hogy 我不明白, ezután megismételjük a kérdést a nyelvtudásról angolul, vérmérséklettől függően franciául, spanyolul és németül is. A vonal másik végén erre szó nélkül bontják a vonalat.
Malajzia:
Telefonálunk, ahol némi kavarodás után kapcsolnak nekünk egy angolul beszélő munkatársat, aki elmondja, hogy a kupon csak malajziai személyigazolvánnyal együtt érvényes, turistaként nekünk amúgy is a rendes belépti díj négyszeresét kell fizetnünk. Ezután elköszön és bontja a vonalat.
Szingapúr:
Telefonálunk, egy tökéletes angolsággal beszélő jegypénztáros elmondja nekünk, hogy valami tévedés történt, nekik sose volt kuponakciójuk. Ennek ellenére megköszöni az érdeklődést, reményét fejezi ki, hogy nemsokára a múzeum látogatói között tudhat minket, majd kijavítja a beszélgetés során vétett összes nyelvtani hibánk és elköszön.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Vietnám:
Telefonálunk, de nem veszik fel, amikor odamegyünk a múzeumhoz, a pénztáros éppen tésztalevest eszik a bódéban, hiába mutogatjuk a kupont, teli szájjal jelzi, hogy nem érti vagy nem érdekli és a körmével megkocogtatja a kettőnket elválasztó üveget ott, ahol a jegyárak vannak kiírva. Még magyaráznánk a kuponról, de akárhányszor levegőt vennénk, hogy belekezdjünk, elkezdi kocogtatni az üveget a körmével, és közben fejhangon hadar valamit. És persze mindvégig levest szürcsöl.
Magyarország:
Telefonálunk, a vonal végén egy unott hang elmagyarázza, hogy a kupont sajnos csak bemutatás ellenében tudják elfogadni, csak ekkor foganatosítható az akciós ár, majd amikor ettől kétségbe esünk, kicsit halkabban és bizalmasan elmagyarázza, hogy amúgy is így járunk jobban, mert a kuponos vendégeket nem engedik be a legjobb termekbe, és egyébként is, a kuponos napokon lejjebb tekeri a fűtést a vezetőség,
Mert sóher gecik, teszi hozzá az egyre kevésbé unott hang, majd megjegyzi, hogy erre nem ér rá, és ha megbocsájtok, majd bontja a vonalat.
Új-Zéland:
Telefonálunk, majd a múzeum jegypénztárosa azonnal közli, hogy nagyon örül, hogy Új-Zélandra jöttünk nyaralni, és külön öröm számára, hogy érdeklődünk a múzeum iránt. Érti a problémánk, és azt a megoldást ajánlja fel, hogy a barát, akinél a kupon maradt, adja le a nevünk telefonon és akkor mi ezekkel az érdekes hangzású kódokkal természetesen féláron mehetünk majd be a múzeumba. Hogy a kupon érvényességét ellenőrizzék és hogy máskor még feledékenységből se használja fel senki (hiszen szándékosságot még csak nem is feltételezne), arra kér minket, hogy a barát, akinél a kupon maradt, tépje szét a papírt, fotózza le, és küldje el a múzeum emailcímére.
Ha szükséged van pár utazási információra a hátizsákos hippistoppoláson túl, de a richkids típusú magángépes körutazásokon még innen, na akkor mentsd el ezt a blogot, like-old a Facebook-oldalunk, ha pedig egzotikus képeket és videókat néznél télvíz idején Baliról vagy Új-Zélandról, akkor kövess be Instagramon!
