Majd inkább holnap
Talán az évtizedek óta rumban pácolt szocializmus az oka, vagy a nehéz, minden lélegzetvételre rátelepedő hőség, esetleg a szikrázó napsütés, ami folyton azt suttogja, hogy nem mindegy, ráérünk még. Akárhogy is, de Kubában a leggyakrabban használt szó a manana, azaz holnap. Vennél egy telefont? Manana, legyint a biztonsági őr a telefontársaság boltja előtt, miközben odabent fél tucat kis kosztümös nő lakkozza a körmét unottan. El akarnál jutni a tengerpartra délután fél egykor? Manana, mondja a buszmegállóban a nő a menetrendre mutatva, és vár tovább az árnyékban, ki tudja mire.
Várakozni és sorban állni errefelé hobbi, sőt nemzeti sport. Nemcsak akkor várakoznak a boltok előtt, ha új tusfürdő érkezett, aminek nincs olyan illata, mintha disznókat beleztek volna ki egy rózsabokorban, vagy ha csirkehús szállítmány jött a sarki orosz boltba. Nem lehet azonban mindent a szocialista hiánygazdaságra kenni, sorok spontán, minden előrelátható ok nélkül kialakulhatnak, elég, ha fontos hívást kap a kasszás lány, vagy ha sürgősen számot kell váltania a magnón a biztonsági őrnek. Egyszer azért várakoztunk tizenöt percet egy boltban fél tucat helyivel, mert a pultos nem tudott koncentrálni olyan lényegtelen dolgokra, mint a vásárlók kiszolgálása, mivel minden figyelmét lekötötte, hogy hárítsa az árufeltöltő verbális közeledését. Flörtöltek, mi meg kivártuk.
Amúgy is, valahogy olyan mintha az egész munkával úgy lennének, hogy mañana, majd legfeljebb holnap.
Baracuán kétszer is voltunk egy elegáns bár teraszán, ahova elért az állami wifi és állítólag nagyon jó Cubanito koktéljuk van. Ez utóbbit soha nem sikerült ellenőrizni, kétszer egy órát ücsörögtünk netezgezve a bejárattól három méterre, a pincérek orra előtt, és mindez csak arra volt elég, hogy egyszer az egyik mintha biccentett volna, hogy nemsokára felveszi a rendelésünk. Még azt sem mondhatom, hogy mañana, hiszen másnap is ott voltunk, és akkor sem jutottunk el addig, hogy igyunk valamit.
Persze ez egy állami bár volt, de a magánszektor sem sokkal igyekvőbb. Baracoától 15 kilométerre van Kuba egyik legszebb tengerpartja, a Playa Maguana, a városból a 20 perces út oda-vissza 25 konvertibilis peso, azaz körülbelül 25 dollár. Nem olcsó, de a taxisok kartelleznek, ez az ár, akár magán, akár állami autóba ülsz be. Azt várnád, hogy ha alig negyven perc munkával 25 dollárt keresnek, akkor az azt jelenti, hogy jobb, verőfényes napon összejön, ha nem is a 8 óra munkával elvben megkereshető 300 dollár, de négy-öt fuvarral legalább egy százas. Az pedig a havi 40 dolláros átlagfizetések országában több mint amit egy kórházigazgató keres. De nem, a kubai taxisofőrök nem harácsolnak, reggel felvesznek egy fuvart, 20 perc alatt kiérnek a tengerpartra, 8 órán át fekszenek a kocsiban, időnként ráadják a gyújtást a légkondi miatt, isznak pár sört, majd estefelé hazafuvarozzák az aznapi egyetlen utast. És közben ragyogóan süt a nap, meggazdagodni meg ráér az egész ország holnap. Mañana.
Akik eltérítettek egy egész országot
A havannai elnöki palota kertjében áll egy modern, csupa üveg pavilon, benne egy régi, amerikai jacht, kicsit poros, kicsit kopott, de ha az ember oda dugja az orrát a pavilon üvegéhez, tisztán látni a kabinban a még így is impozáns mahagóni bárpultot. A havannai elnöki palota egyébként több mint fél évszázada Forradalmi Múzeumként funkcionál, és megsárgult propaganda tablók mellett olyan fontos tárgyakat őriznek itt, mint annak a New York-i luxuslakosztálynak a kulcsát, ahol Fidel Castro megszállt, amikor először szólalt fel az ENSZ-ben. Biztos csak a repülőn vette észre, hogy nála maradt a kulcs a kicsekkoláskor.
Az aktuális elnök, valahol máshol, egy titkos helyen lakik, na, nem azért mert nem szívleli az imperialista luxust, hanem mert annak idején még Fidel így döntött, miután megunta, hogy a CIA túl sokszor akarta megmérgezni, lelőni és felrobbantani.
A jacht sem az előző rendszer tékozló dekadenciáját akarja bemutatni, nem, ez a luxusjacht szocialista ereklye, Fidel ugyanis ezzel hajózott át annak idején a haverjaival Mexikóból, hogy kirobbantsák a forradalmat. A kubai vicc szerint a Granmát, mert ez a jacht neve, azért őrzik egy üvegkalitkában, mert folyton el akarták lopni, hogy Miamiba hajózzanak vele. Ez a vicc annyira régi és közismert, hogy a Lonely Planet konkrétan nem is viccként, hanem tényként ír róla.
Mondjuk a Lonely Planet mentségére fel lehet hozni, hogy a kubai szocializmusban nagyon nehéz eldönteni, hogy mi a vicc és mi az, ami véresen komoly.
Ha a régi jachtot nem is akarják gyakran ellopni a múzeumból, alig pár sarokra onnan, a Casablancába tartó komp környéke tele van biztonsági őrökkel, mert ezeket a zsúfolt, ósdi lélekvesztőket gyakran tényleg megpróbálják elkötni, hogy elhajózzanak velük Havana belvárosából egyenesen Miamiba.
És miközben az egész ország azon röhög, hogy ha valami fennmarad a vízen, akkor azzal nemsokára úgyis megpróbál valaki átmenni Amerikába, a hivatalos álláspont szerint Kuba minden problémájáért a sertés pestistől az áruházi tüzeken át az ország véres és teljesen felesleges afrikai háborújáig mind a CIA a felelős. A Forradalmi Múzeum megsárgult tablói legalábbis mindenért az amerikai kémszervezetet vádolják, és szóba sem kerül, hogy miután a Szovjetunió felbomlott, és nem támogatta már senki a rezsimet, nem jöttek a bőkezű adományok, a kilencvenes éveket szinte végigéhezte itt a lakosság. Ahogy azt sem említik meg, hogy a szocializmus ugyan látványos sikereket ért el az oktatásban és a népegészségügyi rendszer kiépítésében, de pár évnyi fejlődés után, ahelyett, hogy rendes országot építettek volna, Kuba inkább afrikai szocalista hadurak háborúiba exportálta a hadseregét, ahol aztán tízezrek haltak meg tök értelmetlenül.
Mindezt azért mert Fidel szerette hat-nyolc órán át hallgatni a saját hangját élő egyenes adásban, a testvére, Raul meg fiatalabb korában a rum mellett a háborúért rajongott. Egy család, akik rabul ejtettek egy egész országot, bónusz ugye Che, aki imádott forradalmasdit játszani, tök mindegy hogy hol. És ez a fickó volt a forradalom után a nemzeti bank elnöke, bónusz az ipari miniszter is. Nem mert értett hozzá, hanem mert Fidel Castro szeretett vele lógni.
De persze mit várunk egy olyan fickótól, aki nem hogy ellopja a hotel kulcsát kicsekkoláskor, de aztán még múzeumot is épít neki, hogy mutogathassa.
Ha szükséged van pár utazási információra a hátizsákos hippistoppoláson túl, de a richkids típusú magángépes körutazásokon még innen, na akkor mentsd el ezt a blogot, like-old a Facebook-oldalunk, ha pedig egzotikus képeket és videókat néznél télvíz idején Baliról vagy Új-Zélandról, akkor kövess be Instagramon!
