Mondhatnám, hogy egy jeges esővel áztatott februári reggel, egy megtépázott Soros-plakát tövében a reménytelenül vánszorgó villamost várva határoztam el, hogy kicsit kicsekkolnék a magyar valóságból, és inkább körbeutaznám Annával a Földet. De az igazság az, hogy ugyan február volt, de 34 fokos, tikkasztó meleg, és 90 százalékos páratartalom: álltunk ott Dél-Kambodzsában, a trópusi dzsungel közepén, és én élveztem, hogy végre sikerült elvesznem. (A bátorságom azért jelentősen növelte, hogy a látóhatár végében, a hegy tetején láttam egy mobiltelefon-átjátszó antennát, ezért tudtam, hogy néhány meredek emelkedő, és akár 4K-ban is megnézhetem a Szolgálólány meséjének soron következő részét, mielőtt megnyitnám a Google Mapset.)
Sabbatical, amit a Wikipedia szerint alkotói szabadságnak szokás hívni magyarul. Hét évente járó egy év szünet, amit feltöltődéssel, élményekkel és új ötletekkel tölt el az ember. Ott, Kambodzsában ez a szó jutott eszembe, illetve egy frászt, csak az, hogy sz-szel kezdődik, és hogy fel kell menjek a hegy tetejére, ahol van mobilnet, hogy rákeressek, hogy is írják pontosan. És az emelkedő első első száz métere után már azt is tudtam, nem szeretnék egy évre Barcelonába költözni, vagy Ghánában önkénteskedni, inkább körbeutaznám a Földet.
Mert mindig szerettem utazni. Nem megérkezni. Hanem utazni.
Amíg a legtöbb ismerősöm gyűlöli a reptéri várókat, a vonatok kényelmetlen hálófülkéit, vagy éppen a több napos, görnyedten új és új, még elviselhető testpozíciókat kereső buszutakat, az én egyik legszebb emlékem, hogy tengelytörést szenvedünk az éjjel közepén két tucat szeszcsempésszel a laoszi őserdőben, valahol a vietnami határ közelében. Vagy, hogy lekésem a mexikói csatlakozást Párizsban, a Charles De Gaulle-on, és egy fél napot ücsöröghetek két ország és két időzóna közt a tér és idő nélküli tranzitzónában.
Mások használt BMW-re, szélesvásznú, hajlított LED-tévére, túl sok emeletes családi házra, vagy éppen nevetségesen nagy mennyiségű, akciós téliszalámira verik el a megtakarított pénzük, én inkább mindig elutaztam. Volt úgy, hogy egész nyarakat dolgoztam át a tök üres városban, hogy aztán pár hetet Ázsiában kalandozzak télen, és amikor a munka miatt erre nem volt időm, hát minden hónapban megszöktem egy hétvégére a Wizzairrel.
Persze manapság, amikor csak az nem mászik fel a Mount Everestre, aki nem akar, meg akit Klein Dávidnak hívnak, teljesen felesleges lenne arról naplót, blogot írni, hogy Indiában a zsúfolt utcákon békésen szemetet legelnek a tehenek, és képzeld, Kolumbiában legálisan rághatnak kokalevelet az indiánok, (És ezt a tevékenységet általában demonstratívan a reptéri biztonsági ellenőrzés alatt, a sorban állva űzik a legnagyobb élvezettel). Éppen ezért nem is írtam sokat arról, hogy hova, és hogyan utazok.
De ez a világkörüli út nem olyan, hogy megveszed az akciós repjegyet, lefoglalod az első szállást, aztán legfeljebb leugrasz a Decathlonba egy rendes fürdőruháért: ugyan nem nyolcvan nap, de nyolc hónap alatt járjuk körbe a Földet, de így is a nagy utazás rengeteg elmentett linkkel és jó pár excel-táblával kezdődik.
Innen jött az ötlet, hogy ne csak azt írjuk meg, hogy milyen az, amikor lekéssük a csatlakozást Kuala Lumpur Alsón, vagy hogy hol lehet jó bécsi szeletet enni Panamavárosban, hanem azt is, hogy mi minden kell egy ilyen utazáshoz, hogy aztán bárki könnyen utánunk csinálhassa:
- hogy hol lehet a legjobb repülőjegyeket lefoglalni,
- hogy milyen hitelkártyát kell vinni Ázsiába,
- mit tegyünk, ha rettegünk a maláriától,
- hogy melyik applikációval találhatjuk meg azokat az éttermeket, ahol nem kapunk hastífuszt, mégsem emeletes buszokkal hordják a svédasztal elé a kínai turistákat,
- hogy milyen bőröndbe pakoljunk Borneóra,
- és egyébként is hogyan fogjunk taxit Balin.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Persze meglepődnék, ha csak ennyi lenne itt: pár hasznos tanács, meg fontos link. Meg persze néhány helyreigazítás, amikor kiderül, hogy azt hittük, de aztán az élet közelről az arcunkba vágta, hogy mégsem.
Anna és én is szeretnénk írni, fotózni, videózni, vagy éppen podcastet készíteni mindenről, ami csak szembe jön, legyen az egy tál sült vöröshangya, vagy egy vulkán. De pontosabbat most még nem mondanánk, mert ahogy a neve is mutatja, ez egy sabbatical. Vagyis hogy alkotói szabadság.
Ha valaki kíváncsi erre, vagy csak szüksége van pár utazási információra a hátizsákos hippistoppoláson túl, de a Vajna Tímea-féle magángépes körutazásokon még innen, na akkor mentse el azt a blogot, like-olja a Facebook-oldalunk, ha pedig egzotikus képeket és videókat nézne télvíz idején Baliról vagy Új-Zélandról, akkor kövessen be Instagramon.
(Amúgy ezek itt fent az én képeim, de még nem a világkörüli útról, mert arra csak október végén indulunk.)
