5 étel, ami hiányzik a körúti gyrososoknál

5 étel, ami hiányzik a körúti gyrososoknál

Törökország, Isztambul

Ha budapestiként végigsétálunk Isztambulban a Taksim tértől az Istiklalon keresztül a Galata-torony lábáig, tuti, hogy három dolog tűnik majd fel rögtön. És most nem arról beszélek, hogy a sétálóutca tér felőli fele tele van transzvesztitákkal, akiket először csak nagyon bajszos prostituáltnak néz az ember.

fancycrave-1086101-unsplash.jpg

  • Az Istiklal pont olyan, mint a Váci utca, csak negyvenszer nagyobb és nem csak turistákkal, meg prostituáltak után koslató orosz üzletemberekkel van tele. Hanem helyiekkel, fiatalokkal és idősekkel, miniszoknyás gazdag nők Gucci szatyrokat szorongatva járják a nagy divatmárkák boltjait, fejkendőt, de farmert viselő vallásos egyetemista lányok kávéznak udvarlóikkal és burkába bújt vallásos feleségek sétálnak a cigarettázó, hangosan mobilozó férjük mögött pár lépéssel.
  • Csak kicsivel van több gyros-os errefelé, mint a Körút bármelyik tetszőleges szakaszán az Oktogon és a Blaha között.
  • A török gyrost Isztambulban úgy hívják, ahogy azt tisztességesen kell, döner kebabnak (ez minden hús elnevezése, ami azon a nagy nyárson egymásra van halmozva és forogva sül), sőt még tisztességesebben dürümnek (ez meg a lepénybe csavart kebab neve), és sokkal finomabb, mint bárhol a Körúton. És rendeléskor nem csak annyit kérdeznek, hogy tál vagy szendvics, csirke vagy borjú, hagyma, csípős mehet bele, hétszázötven, a kasszánál kell fizetni.

Van itt néhány fogás, amit a körúti török gyros-osok is eltanulhatnának, ha már harminc éve esszük ugyanazt náluk rendelületlenül minden szombat esti buli után, már nem részegen, de még nem másnaposan, hazafelé menet.

1. Sült krumpli a gyrosba

Azért az túlzás, amit az egyik isztambuli kebabos árlapján láttam, hogy akkor sült krumpli szendvicsben, csak úgy magában, de még kecsöpöt se, hogy tényleg nehéz legyen lenyelni szárazon. De a kebabba bárhol kérhetünk sült krumplit Isztambultól Berlinen át Brüsszelig, csak a magyar gyrososok nem ajánlanak fel ilyen opciót. Sőt a körúti gyrososok sült krumplija híresen rossz, olyan mintha a McDonald’sban rendelt krumplit leutaztatnánk a vidéki nagymamához helyközi vonaton (ami minden állomáson és megállóhelyen), aztán megkérnénk a nagyit, hogy melegítse meg bő olajban, mielőtt még egyszer utoljára elfeledkezünk róla, hogy pár nappal később már szikkadtan, mégis zsírosan, hidegen, de mégis odaégve elfogyaszthassuk egészséggel.

krumplkenyerben.jpg

2. Reggeli

A körúti gyrososok abból élnek, hogy pénteken és szombaton mindenki bedob egy gyrost, miután bedobott négy-öt Unicumot. Pedig nem csak éjjel, vagy részegen lehet élvezni a török gasztronómiát, a sok féle sajttal, olívával, vajjal, dzsemmel, mézzel, zsíros joghurttal és különböző kenyérrel tálalt török reggeli, a kahvalti nemcsak Instagram-kompatibilis tálalása miatt lehet sikeres, hanem azért is mert iszonyatosan finom. Nem egy étel, egy egész reggeli rituálé, és akkor még nem is beszéltünk a kissé folyós, sajttal, paprikával és paradicsommal készített török omlettről, a menemenről.

img_0868.jpg

3. Bárány a nyársra

Ugyan a csirke mellett borjúból is kérhetjük Budapesten a kebabot, de azért nem árt tudni, hogy ezek a gyakran pépesített és újból texturált hústornyok azért nagyon messze vannak a valódi hústól, amit a dönerkészítő mesterek órákon át készítenek saját kezűleg, a helyes hús-zsír arányra odafigyelve. Ráadásul a borjú, vagy inkább pépesített marha össze sem hasonlítható a bárány különleges ízével. A valódi iskender kebab nem olyan, amit szalonspiccesen gyorsan befalunk, még mielőtt megérkezik az éjszakai 50-es.

img_4497.jpg

4. Halas gyros

A balik ekmek, azaz a lepénybe tekert halas szendvics az egyik legjobb dolog, amit Isztambulban ki lehet próbálni, én speciel ezért járnék vissza minden évben, és nem bőrkabátért, meg hamis Levis-farmerért. A balik ekmeke a Boszporuszból fogott apró halakból készül hagymával és gránátalma-szósszal, sőt a legtöbb helyen só helyett szójaszószt használnak, ami vagy kínai hatás, vagy csak akciós volt a sarki közértben.

5. Török fagylalt

A körúti gyrosok ugyan árulnak baklavát, de csak úgy magában, mézesen, hogy ragadjon a száj, pedig a baklava igazán a török fagylalttal, a dondurmával finom. A török fagylalt olyan mint bármely más fagylalt, már ami a hőfokát illeti: hideg. Viszont az állaga egyszerre krémes, kicsit zsíros, nehéz, mégis rugalmas és ragacsos. A krémességért a rengeteg tejszínt kell okolni, ragacsos és rugalmas állagát pedig a híoszi pisztáciafa gyantája, valamint egy ritka növény, a kosbor porrá őrölt gumója adja.

Én azért nem várnék arra, hogy a körúti gyrososok egyhamar bevezetik ezeket a fogásokat, a termékfejlesztés finoman szólva komótos, tulajdonképpen 15 évet kellett várnunk arra is, hogy megkérdezzék, hogy kell-e bele hagyma.

isztambul_gasztro.png

Addig is itt egy isztambuli Foursquare-lista a legjobb helyekkel, amiket érdemes kipróbálni,

és ahol finom a balik ekmek, felejthetetlen a kahvalti, vagy ahol olyan bárányt ehetünk, hogy azért bármikor újból vállaljuk a repülőutat az összes biztonsági ellenőrzéssel együtt. A listán van még a világ legolcsóbb Nusr-Et steakétterme, aki nem tudja, miről van szó, csak annyit mondok, írja be a Google-be, az Instagramra, a Facebookra, vagy a csillagos égre, hogy Salt Bae és meglátja ezt a csodát a gasztronómia és a ripacskodás határán. Ja és ott van a listán a Ciya Sofrasi is, ami azóta igazán népszerű, hogy a séfje szerepelt a Netflix Chef’s Table című sorozatában.

 

Isztambul gasztró

A legjobb helyek, ahol ettünk és ittunk.

 Ha szükséged van pár utazási információra a hátizsákos hippistoppoláson túl, de a richkids típusú magángépes körutazásokon még innen, na akkor mentsd el azt a blogot, like-old a Facebook-oldalunk, ha pedig egzotikus képeket és videókat néznél télvíz idején Baliról vagy Új-Zélandról, akkor kövess be Instagramon!

A bejegyzés trackback címe:

https://checkout.blog.hu/api/trackback/id/tr9214358543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása