A varázslat a tengerpartokon túl kezdődik

A varázslat a tengerpartokon túl kezdődik

Sri Lanka, Nuwara Eliya

img_5331.jpg

Sri Lankán mindig esik valahol. A kérdés csak az, hogy éppen hol. A szigetet ugyanis két monszun támadja minden évben, a dél-nyugati monszun már ahogy a neve is mutatja a dél-nyugati partvidéken éli ki magát május és szeptember között, míg az észak-keleti monszun a  sziget indiai szubkontinens felőli oldalán esik, de nagyon, október és január között. A kettő között pedig nagyrészt attól függ az időjárás, hogy éppen merről is fúj a szél, és ugyebár a szél csak olyan, hogy fúj össze-vissza. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen október végén és november elején a két monszun találkozik a fellegekben, ilyenkor az egész országban folyton villámlik és időnként szakad is az eső.

A Sri Lanka-i beszámoló első része Colombóval, Galléval és az általános tudnivalókkal itt olvasható!

Hogy miért is fontos ez? Mert mi november közepén, ahelyett hogy a déli parton maradtunk volna, és mondjuk levonatoztunk volna Mirissára bálnákat, meg nyugati hippiket nézni, akik azt hiszik, hogy nagyon tudnak szörfözni, na mi mindezek helyett inkább felmentünk Udawalawéba, a nemzeti parkba, hogy megnézzük, mit szólnak az elefántok a száraz évszakhoz. Ha ellenben valaki inkább a tengerpartot választaná, dél felé menet mindenképpen álljon meg Unawatunán, és szálljon meg a Lazy Lizzard hotelben, nemcsak azért mert jó értékelései vannak, hanem mert ez az egyetlen magyar tulajdonú szálloda, és ugyebár Borneó és Celebes, magyar volt és magyar lesz, meg amúgy állítólag iszonyatosan jófejek, és ha nagyon könyörgünk még pörköltet is csinálnak nokedlivel.

snapseed_1_2.jpg

Udawalewe: Elefántok, amíg a szem ellát

Na, mi ehelyett nekivágtunk az útnak a hegyekbe, és az első nehézséggel rögtön a nemzeti parkba vezető út tervezésekor kellett szembesülnünk: hiába sok arrafelé az elefánt, hiába gyönyörű a táj, nem egy világváros, a helyiek nem nagyon járnak arrafelé, így nincs is közvetlen buszjárat, az egyetlen mód, hogy tömegközlekedéssel megközelítsük, az úgy kezdődik, hogy szállj fel Matara felé tartó buszra, majd valahol Embilipitiya után szállj le egy kereszteződésnél, menj át a másik oldalra és várd meg a buszt, ami valamikor csak megy Udawalawéba. Ebben az útvonaltervben rögtön volt pár lehetséges buktató, hogy mást ne mondjak, nekem ötven perc alatt sem sikerült hibátlanul bemagolnom azt az egyetlen szót, hogy Embilipitiya, éppen ezért nem volt biztos, hogy egy nap alatt teljesítjük az elméletben 9 órás utat. Még akkor sem, ha véletlenül nem keverem össze Udawalawét és Unawatunát, ahogy egyébként végig az út során.

 

Végül a biztonsági megoldást választottuk: fizettünk ötven dollárt egy sofőrnek, és mint egy bekaviározott Csekonics báró, végighajtattunk Sri Lankán egy a luxus kedvéért túlhűtött Toyota kisbuszban, és hogy kellőképpen átérezhessük a gazdagok nehéz sorsát, a légkondi ellenszelében még jól meg is fáztunk.

Ennek ellenére egyetlen percre sem bántuk meg, hogy elmentünk az Udawalawe Nemzeti Parkba, és nemcsak azért, mert a szállásunk olyan volt, mint ha Hemingway nyugdíjas éveire feszített víztükrű medencéket ásatott volna magának minden szafarira, hanem mert tényleg mindent láttunk, amit a prospektus csak ígért.

img_8236.JPG

Az egész úgy kezdődött, hogy hajnali ötkor várt minket egy magasított, indiai Mahindra terepjáró, hogy feltápászkodjunk a platóra épített, kifuserált buszülesekkel bélelt kilátóba. Ketten, a nyolc személyes autóba utószezon jeligére. A sofőrünk, akinek vagy ötször kérdeztem meg a nevét, de csak arra emlékszem, hogy még kiejtés alapján is biztos volt benne vagy két duplavé, olyan lelkes volt, hogy egyrészt minden szembejövő kismadárról elmondott minden releváns információt, mint valami előre telepített David Attenborough, másrészt hajnali fél hatkor, amikor a park kinyitott, olyan sprintet nyomott le helyettünk a parkoló és a jegyárusító bódé között, hogy a többi sofőrnek még álmosan pislogni sem volt ideje.

Ezért még nem ájultam volna el, de aztán beértünk a parkba, és az első kereszteződés után ott hagytuk a többi dzsipet, hogy bízzunk benne, ő tudja a legjobb utakat, biztos hogy a fél napos túra alatt látunk majd elefántokat is, ha nem is túl közelről. Na, itt tartott az előre begyakorolt beszédben, amikor majdnem elütött minket egy egész elefántcsorda. És reggel hattól délig láttunk több száz elefántot, nem csak nőstényeket, akik bandába verődve lófrálnak a kicsinyeikkel, de magányos, állítólag az autókat kerülő hímeket is, meg kafferbivalyokat, krokodilt, sakált, majmokat, egy rakás énekes madarat, és mivel az első páva fotózásakor Anna viccből azt mondta a guide-nak, hogy a páva a kedvenc állatom, úgy félezer pávát is, mivel minden egyes sarkon megálltunk és a mi lelkes guide-unk addig nem ment tovább, míg azt nem mondhatta, hogy look, a peacock. Én meg nem akartam megsérteni, és kötelességtudóan kattogtattam a fényképezőgéppel, míg Anna csak röhögött.

Persze lehet, hogy mindez nem a lelkes sofőr érdeme, hanem, hogy a száraz évszak után, az átmeneti, villámokkal és némi esővel teleszórt novemberben az elefántok merészebbek lettek az élelem és vízkeresésben, és kevésbé zavarta őket, hogy több tucat dzsippből fotózzák őket vadul, mint valami Csepelen eltévedt Angelina Jolie-t, de nem is ez a lényeg: ha Sri Lankán járunk, semmiképp ne hagyjuk ki az Udawalawe Nemzeti Parkot, és válasszuk a fél napos szafarit, a fejenként 4000 rupiába kerülő belépő mellé még 40 dollár a sofőr és a napfelkeltében, a tóra néző sziklacsúcson elköltött reggeli. Az egész napos program dupla ennyibe kerülne, és igazából felesleges, délre annyi elefántot látunk, mintha elmentünk volna az állatkertben és ott megnéznénk a Dumbot, meg a Babar összes epizódját.

 img_5046_1.jpg

Ella: Az esőfelhők között

Másnap továbbálltunk Ella felé, és hát másnak is, aki Sri Lankára téved, ezt ajánlom. Ella 1041 méter magasan fekszik a tengerszint felett, vagyis mintha Kékestetőre ruccannánk fel, csak itt valamivel több az eső és ennek ellenére is melegebb az idő. Ellán négy dolog van, amíg csak a szem ellát:

  1. teaültetvény
  2. esőfelhő
  3. vízesés
  4. és a völgyben elhelyezkedő várost körbevevő hegyeket beborító köderdők.

Ez utóbbi angolul sokkal költőibben hangzik, mert cloudforestnek hívják, és a 2000 méter feletti magaslatokon, a felhőképződés magasságában elhelyezkedő örökzöld erdőket hívják így. A lényeg itt a felhőképződés magasságában kifejezésen van, ezeket az erdőket szinte mindig misztikus köd üli meg, amik ugyebár valójában esőfelhők, amik méltóságteljesen hömpölyögnek a hegyeken át, a tenger felé.

Ellába a legtöbb ember azért látogat el, hogy azután megmássza az Adam’s peaket, a 2243 méter magas hegycsúcsot, amit úgy reklámoznak, hogy minden világvallás szent helynek tekinti. Ez így azért kicsit csúsztatás. Az igaz, hogy a buddhisták szerint Buddha, míg a hinduk szerint Síva lábnyoma, az az 1,8 méter hosszú szikla, amit a hegycsúcstól nem messze találunk, de a muzulmánok és a keresztények között azért nincs benne a top3 szent desztinációban. Angol neve, miszerint Ádám csúcsa nem is a keresztyén hagyományból ered, a muszlimok hiszik azt, hogy az első teremtett ember lábnyomát nézhetik meg itt. A portugál keresztények inkább Tamás apostol lábnyomát látták a hegyen, ami nem meglepő, hiszen a 12 apostol egyikét az apokrif iratok szerint maga Jézus küldte Indiába téríteni, és a legendák szerint Keraláig, azaz az indiai félsziget déli csücskéig eljutott. A modern történetírás ugyan ennek nem találta semmi bizonyítékát, de ezt a XVI. században Sri Lankára érkezett portugál gyarmatosítók még nem tudhatták. Annyi biztos, hogy a hegycsúcsra már a XIV. században is sok buddhista érkezett, egy arab utazó leírása szerint már akkor fémláncokat vertek a kősziklákba, hogy segítsék a zarándokok útját.

Mi nem másztuk meg, egyrészt mert négy óra autóút még Ellától, másrészt mert novemberben már nagyon szeles és esős az időjárás, és decembertől le is zárják a hegyet, annyira veszélyes felmenni a csúcsra, harmadrészt annyira gyönyörű Ella, hogy a három nap is kevés volt arra, hogy körbejárjuk, vagy csak teát szürcsölgetve bámuljuk az esőfelhőkbe fuldokló hegyeket és a vízeséseket, és negyedrészt az sem elhanyagolható szempont, hogy másszon ilyen sokat, akinek két anyja van, és legalább az egyik Klein Dávid.

Ehelyett inkább sokat teáztunk a szobánk erkélyén, csavarogtunk a teaültetvényeken, és megmásztuk a Little Adam’s Peaket, ami mindössze 1141 méter magas, és azért hívják így, hogy a hozzánk hasonlóan lusta turisták is elmondhassák, felmentek valamire, aminek a nevében benne van, hogy Adam’s Peak. Egyébként annak ellenére, hogy hangsúlyozottan little ez a peak, két dolog elmondható róla:

  1. így is kiköpöd a beled, mire felmászol rá
  2. a látvány lenyűgöző, tiszta időben akár száz kilométerre is ellátni. 

Bónusz programként nyugodtan tévedjünk el a teaföldeken a hegy felé menet, bár nem tudom megmondani, hogyan érdemes ebbe belevágni, a legjobb, ha direkt nem arra indulunk, amerre az út mondja, inkább arra, amerre Instagram-kompatibilis teaföldeket látni.

img_5235.jpg

Ella tartogat még pár nagyon szép vízesést, ezek közül a Rawana az, ami közel van a belvároshoz, értsd az ATM után jobbra, majd a teheneknél vágjunk át a síneken, harminc perc, és már ott is vagyunk. Persze utazhatnunk tuktukkal is, a sofőr mindenhova mindenért 300 rupiáért kér majd, ami úgy négyszázötven forint, és mivel elég kevesen vannak, és elég jól szervezettek, ennél nem is nagyon lehet lejjebb alkudni a viteldíjat. De hát nincsenek is nagy távolságok, menjünk inkább gyalog, a vonattöltéseken, ahogy a helyiek, és a kóborkutyák is teszik. Sőt, ha ott vagyunk, nézzük meg a kilenclyukú hidat, mert errefelé is elég impozáns, ugyan nincsenek ostorcsattogtató csikósok, meg kézzel hímzett mobiltelefontokot áruló népművészeti butikok, van viszont dzsungel és látványos szakadék minden mennyiségben.

Ella nem a gasztronómiájáról híres, és akkor még enyhén fogalmaztam, mint kormányellenes tüntetésen a túlórába hajszolt kóristalány: de ha már ott vagyunk, próbáljuk ki a Matey Hutot, ami tényleg csak egy deszkabódé, viszont itt ettük a legjobb curryt egész Sri Lankában. Ha valaki nem csak meg akarja kóstolni a mangós curryt, hanem meg is tanulná, hogyan kell készíteni, akkor a Matey Hutban van főzőiskola is: 2500 rúpiáért, vagyis kevesebb mint 15 dollárért megtanulhatunk hat receptet, el is készíthetjük, és a végén meg is ehetjük, amit főztünk.

Sri Lanka gasztró

Mit érdemes és hol enni Sri Lankán

Ella nemcsak az Adam’s Peak felé vezető út kiindulópontja, de innen indul a világ egyik legszebb vasútvonala is, fel a hegyekbe, Nuwara Eliyába, teaföldeken, eső- és köderdőkön át. Leírhatnám, ahogy a sok zöld mindent elönt a szemünk előtt, míg csak zsongani nem kezd a fejünk, de inkább megmutatnám egy videóban. Ezer szónál is, ugyebár.

Nuwaea Eliya: Kis-Anglia, de nem csak az eső miatt

Nuwara Eliyát nemcsak azért hívják Kis-Angliának mert kellemetlenül hideg van, és ezt tetézve még gyakran esik is: a települést az angolok alapították, egyrészt azért, hogy itt dolgozzák fel a környékben termesztett ceyloni teát, ami azután az angolok által épített vasútvonalon gyorsan elérte a tengeri kikötőket, hogy pár hét alatt az eltartott kisujjal teázó angol arisztokrácia londoni otthonaiban lehessen. Másrészt az angol telepesek ide jártak szórakozni, mert a kellemetlenül hideg és nyirkos idő csillapította a honvágyukat: kriketteztek, golfoztak, meg rókavadászatokat és lóversenyeket rendeztek errefelé.

Az angol múltra nemcsak a zöld fű emlékeztet máig, tényleg, ha kicsit hunyorgunk, és nem nagyon forgatjuk a fejünket össze-vissza, a város egy-két szögből kifejezetten emlékeztet Angliára. Tegyük hozzá, ez a felismerés nem éppen kellemes élmény, inkább csak érdekes, mint amikor egy hullarészeg brit legénybúcsús Kozsóra karaoke-zik a bulinegyedben. Ott van például a postahivatal, a piros postaládával, vagy a vidéki angol nyaralóra emlékeztető Queen’s Cottage, ahol nevével ellentétben soha nem szállt meg az angol királynő, ellenben sokat használta a ceyloni kormányzó, ha éppen valami szelesre és angolra vágyott.

Nuwara Eliyában is vannak vízesések, például rögtön ott van a Lover’s leap, de ha idáig eljutottunk, vízesésben már nehéz nekünk újat mondani.

Inkább menjünk el a mesterséges Gregory-tóhoz, sőt egyenesen a parkba, ahol a Sri Lanka-iak a zöld angol gyepszőnyegen andalogva, meg a tavon vízibiciklizve játsszák el, hogy a kerítésen túl nem egy tehén szarik éppen egy tuktuk oldalában, hanem gazdag angol arisztokraták rohannak dizájnerruhákat vásárolni a Piccadillyn.

Sokan ajánlják még a Pedro Tea Factory, mint ahol megmutatják a teagyártás minden csínját-bínját, de mi a nagyon örvendező review-k ellenére is csak annyit kaptunk itt, hogy egy unott nő körbehajtott minket egy tök üres gyáron, közben eldarált valami sablonszöveget, amiből nagy odafigyeléssel is csak annyit lehetett kihallani, hogy cut, meg leaf, de azért nem felejtette el, hogy kétpercenként figyelmeztessen minket arra, hogy no photo. Mintha nem is egy ötvenes évekből itt felejtett gyártósoron folyna itt a munka, hanem űrkorszaki gépeken, amiket dugdosni kell a konkurencia csalódott turistának öltözött kémei előtt.

Nuwara Eliya amúgy nekünk nem ezekről a látnivalókról nevezetes, hanem inkább arról, hogy itt dőltünk be először és végletesen a Booking.com csalóinak, pedig sejthettük volna, hogy ha egy szállás inkább a városról meg a hegyoldalról oszt meg képeket, akkor az nem igazán büszke a szobáira. De ha ez nem, akkor a vidám stockphoto turisták gyanút ébreszthettek volna.

De erre már csak akkor jöttünk rá, amikor feküdtünk a piszkos szürke lepedővel beterített ágyon (szerencsére volt hálózsákbélésünk, csak mondom!), és mereven néztük a mocskos plafont.

“Szerinted mi ez a hang? Egerek szaladgálnak a padláson?” - kérdezte Anna.

“Dehogy, egy talicska aprómajom üzekedik csak a tetőn. De tényleg, csak majmok.” - feleltem én, és miközben Anna szelíden álomba ringatta magát, hogy milyen jó, hogy végre ilyen közel van hozzánk a természet, én csendben rettegtem tovább, hogy az a négy-öt zsíros patkány betör a csatornaszagú mosdón keresztül és leeszik a lábujjaim.

 

 Ha szükséged van pár utazási információra a hátizsákos hippistoppoláson túl, de a richkids típusú magángépes körutazásokon még innen, na akkor mentsd el ezt a blogot, like-old a Facebook-oldalunk, ha pedig egzotikus képeket és videókat néznél télvíz idején Baliról vagy Új-Zélandról, akkor kövess be Instagramon!

Folytatás következik...

A bejegyzés trackback címe:

https://checkout.blog.hu/api/trackback/id/tr2214515278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása