Hogyan spórolj álmaid utazására?

Hogyan spórolj álmaid utazására?

The Woodlands, Texas

Vannak, akik színes, szélesvásznú OLED-tévére költik a megtakarításuk, hogy még a legsötétebb jeleneteket is lássák a Trónok harcából, vannak, akik túlméretezett szalonterepjárót vesznek, hogy akkor is el tudjanak menni a sarki szupermarketbe, ha felszedték az autópályákat, vagy éppen három szintes házat építenek négy fürdőszobával, hogy ne kelljen két egymást követő nap ugyanolyan hangulatú helyiségben tussolniuk. És vannak, akik utazásra verik el a pénzük.

snapseed_56.jpg

Ha már tudjuk, hogy hova szeretnénk eljutni, mennyi időnk van rá, az előző cikk alapján könnyedén kiszámolhatjuk, hogy mindez mennyibe fog kerülni. Na, ezután jön az a lépés, hogy az ember kiforgatja a zsebeit, kibelezi a visítva ellenkező malacperselyt, és megnézi mennyi pénze van. Azt nem tudom megmondani, hogy hogyan és honnan szerezzük meg a hiányzó összeget, és hangsúlyozom, hogy nem vagyok pénzügyi tanácsadó, és ha az lennék, akkor se lehet a helyzet ismerete nélkül befektetési tanácsokat adni. De megmutathatom, hogy mi mit csináltunk, miközben a közel 9 hónapos sabbaticalra készültünk, és elárulhatom azokat a trükköket, amiket más utazóktól olvastam, és amúgy nekem is beváltak.

1.Gondold át milyen kiadásaid és bevételeid lesznek, amíg utazol!

  • Az előző posztban leírtam, hogy mi hogy számoltuk ki az utazás költségvetését, ezt érdemes átnézni. De fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról a költségekről sem, amik nem az utazás miatt sújtanak minket, hanem azért mert nem tudunk elmenekülni előlük, hiába utazunk el. Ilyen költség lehet a telefonszámla, amit fizetnünk kell, ha nem akarjuk elveszteni a másfél évtizede használt számunk, a lakáshitel, ha van, de ilyen a 100 gigás Google Drive ára is, amin az összes dokumentumunk tároljuk. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ha nem adjuk fel a bejelentett lakcímünk, akkor fizetnünk kell egészségügyi szolgáltatási járulékot, vagy ha mondjuk céged van és te vagy a beltag, akkor továbbra is fizetned kell az összes utánad fizetendő adót és járulékot. Ezeket a költségeket mind érdemes számba venni, mert hiába állítottad össze pontosan az utazási büdzséd, egy idő után nem annyi pénz lesz a számládon, mint amennyinek a kimutatások szerint lennie kell.
  • Nézd azt is meg, hogy várhatóan lesznek-e bevételeid az utazás alatt. Egyrészt várhatsz pénzt otthonról, ha mondjuk van lakásod és kiadod, amíg nem vagy otthon. De itt érdemes figyelembe venni, ha van olyan megtakarításod, aminek a kamatai állandó jövedelmet biztosítanak.
  • Másrészt vállalhatsz munkát is az utazás alatt. Mi ugyan nem csináltunk ilyet, de sok országban lehet farmokon legálisan munkát vállalni, és sok országban a hotelek, éttermek szívesen alkalmaznak angolul jól beszélő európaiakat szürkén, akár rövid időre is. De akár dolgozhatsz otthonra is, ha olyan a szakmád: egy könyvelő, programozó, de akár egy jogász is találhat olyan neten keresztül végezhető részmunkaidős munkát, amiből kiegészítheti az utazási büdzséjét.  Protipp: egy jó baristára mostanában akkora a kereslet, mint full stack programozóra, és kicsivel gyorsabban kiképezheted magad kávéfőzésből mint kódolásból.
  • Emellett érdemes számolni a törvény szerint járó szabadságokkal. Már persze, ha nem mondasz fel, és annyira jófej a cég, ahol dolgozol, hogy visszavár a sabbatical után: ilyenkor vétek lenne a nyaralás előtt lenyaralni a szabadnapokat, inkább beszéld meg a feletteseiddel vagy a hr-osztállyal, és vegyél ki minél több szabadnapot egyben! Protipp: Ha decemberben kezded az utazást, akkor elég sok a kivehető szabadnapon felüli ünnepnappal számolhatsz, ráadásul akár a jövő évi szabadságot is rögtön kiveheted. Ne felejtsd el, hogy a szabadnapok felével az alkalmazó rendelkezik, vagyis ez mindenképpen egyeztetést igényel!

2. Ha még így sem jön össze annyi pénz, amennyire szükséged van, akkor két dolgot tehetsz: újból tervezheted az utat, úgy hogy négy csillagos szálloda helyett hostelben szállsz meg, autóbérlés helyett helyi busszal közlekedsz, vagy egyszerűen kihagyod Szingapúrt, mert az rohadt drága. Vagy elkezdhetsz spórolni.

  • Spórolni nem könnyű, igazán embert próbáló feladat a vágyakat elhalasztani egy későbbi, még nagyobb öröm érdekében. De nem csak úgy lehet spórolni, hogy az fájjon, és érezzük: mindent feladtunk az utazásért.
  • Érdemes megnézni, hogy mire költünk feleslegesen. Tényleg kell-e az a havi szaunabérlet, ha csak kéthetente jutunk el, muszáj bérletet venni nyáron, ha mehetnél biciklivel is, és egyébként is miért verek el minden ebédre kétezer forintot az irodaház alatti menzán, amikor ehetetlen és fele ennyiből kijön, ha előre rendelek?
  • Érdemes átnézni az előfizetéseid: a telefon, az internet kifejezetten olyan előfizetések, ahol nagyon sokat spórolhatunk, ha időnként megnézzük, hogy van-e a piacon olcsóbb, jobb lehetőség, vagy legalább a cégnek van-e jobb ajánlata most, hogy már lejárt a hűségidőnk. A banki szolgáltatásokra ugyanez áll. Akár havi 30-50 ezer forintot is spórolhatunk, ha alaposan átnézzük a kiadásaink a bankoktól az internetszolgáltatóig, és egy év alatt akár egy-másfél hónapnyi utazás költségét is összespórolhatjuk itt.

snapseed_55.jpg

  • Ha még több pénzt kell spórolnunk, akkor érdemes megtakarítási számlát nyitni, ami segít nekünk minden hónapban spórolni: egyszerűen automatikusan átvezetik a megtakarítási számlára egy előre meghatározott összeget. Érdemes olyan rendszeres megtakarítási számlát vagy programot választani, ahol könnyen, akármikor hozzáférhetünk a pénzünkhöz. Protipp: Az UniCredit Bank például ilyen megtakarítási megoldásokat kínál, ahol automatikusan, minden hónapban befektetik a kívánt összeget, és a megtakarításokhoz könnyű hozzáférni. De fontos megjegyezni, hogy a tranzakciós adó és az alacsony alapkamat miatt érdemes a folyószámlánkat és a megtakarítási számlánkat egy bankban vezetni. Vagyis az összes banki szolgáltatást együtt kezelve számoljuk ki a költségeket, ugyanis  a legtöbb esetben így jobban járhatunk. És persze mielőtt belevágnánk gondoljuk át a várható előnyöket és költségeket.
  • A spórolás mellett még megnézhetjük, hogy mi az a vagyontárgy, amire nincs igazán szükségünk, vagy amiről szívesen lemondunk álmaink utazása kedvéért. Mondjuk egy autó lehet ilyen, vagy a lakás negyedik tévéje, amin amúgy csak a fürdőszobában, borotválkozás közben nézzük a reggeli tévéshopot.

Ha szükséged van pár utazási információra a hátizsákos hippistoppoláson túl, de a richkids típusú magángépes körutazásokon még innen, na akkor mentsd el ezt a blogot, like-old a Facebook-oldalunk, ha pedig egzotikus képeket és videókat néznél télvíz idején Baliról vagy Új-Zélandról, akkor kövess be Instagramon!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://checkout.blog.hu/api/trackback/id/tr2714874266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása