A Siam megállótól nem messze, a Central World Pláza Louis Vuitton boltjának óriási kivetítőjének fényében áll az a bódésor, ahol thai halal ételeket árulnak a Palladium éjszakai piacról a skyline felé tévelygő turistáknak. Meg a tehetősebb helyieknek, akiket nem zavar, hogy a rák curry és a vas lapon sült tintahal pont kétszer olyan drága, mint két utcával arrébb. Bangkokban kitört a coronavírus-pánik, amit nem onnan lehet tudni, hogy mindenki maszkban járkál, mert eddig is mindenki maszkban járkált a légszennyezettség miatt. Hanem, hogy a 7Elevenekben és Watsons patikákban is hiánycikk a kézfertőtlenítő, amit eddig csak a hülye farang turisták vettek, amúgy a hátsó polcon porosodtak a szájvíz és a fogselyem között.
Grill királyrákokat rendelünk, meg polipot zöld curry-vel, és leülünk két helyi közé a még helyi viszonylatban is feltűnően kicsi sámlikra. Mondhatni lekuporodunk.
Mögöttünk brit turisták arról vitáznak, hogy biztonságos-e az utcán enni coronavirus idején, de nem hallom pontosan, mert a maszkokba motyognak.
View this post on Instagram
Megjön a rák, nyomom a kézfertőtlenítőt, amit eddig is használtunk mindenhol, de most alaposabbak vagyunk. Én speciel megpróbálom felidézni, hogy hogyan mosakodott be Brinkmann professzor a Vészhelyzetben. Vagy Ross doki a Fekete-erdő Klinikán.
Aztán nekiesem, nem mondom, hogy tapasztalt vagyok a rák kibontásában, de annál jobb a helyzet, mint 15 éve, amikor először voltam Thaiföldön, és a bangkoki japán nagykövetség egyik munkatársának kellett megmutatni, hogyan kell bánni a homárfogóval. Miután egy rossz mozdulattal az ölébe ejtettem egy egész főtt tarisznyarákot.Három méterről, a szomszéd asztaltól indítva az ívet.
A királyrák lábainál elakadok. Legalább 30 centi hosszúak, de szúrnak. Lehet benne némi fehér rákhús, de nem tudom, hogyan kell hozzáférni. Aztán eszembe jut, hogy egyszer egy indiai halász azt magyarázta, hogy az igazán profik az egész rákot megeszik. Az amerikaiak meg csak a farkát. Ezért újból megpróbálom.
A mellettem ülő öltönyös thai férfi megsajnál: mutatja hogy majd ő megtanít. Ötven lehet, munka után/otthoni vacsora előtt/túlóra közben ugrott le valamelyik irodaházból. Belenyúl a tányéromba, gyakorlott mozdulattal letöri az egyik rák csápját, beveszi a szájába, és mutatja, hogy kell finoman összeroppantani a páncélt. Kézzel kiszedi a vékony rákhúst, majd az egészet mosolyogva visszarakja a tányéromra. És már nem is figyel, visszafordul a másik irányba, és beszélget tovább a munkatársával.
Én meg nézem a tányérom, meg a kibontott rákot, ami előbb még a mellettem ülő férfi szájában volt. Eszembe jut, hogy talán az is elég, ha meglocsolom kézfertőtlenítővel. Aztán inkább csak beletörődöm, hogy már úgyis jól laktam.
